Max Carvalho

Zé Radiola tanítványa, aki mestere szavára nekivágott az ismeretlennek, mára egy eredményes és egységes brazil jitsu csapatot épített fel hazánkban.

Brazíliában nagyon népszerű a futball, így természetesen abban az időben Max is focizott egészen addig, amíg végig nem nézett egy vale tudo mérkőzésről készült felvételt. Ebben az időben ezt a harci stílust még Brazílián belül is alig ismerték. A felvételen látszott, hogy sok ember veri egymást, “szabályok nélkül”, halomra. Ez volt UFC első gálája, melyen a legjobb egy brazil ember volt.Ez a harcos, Royce Gracie, a többiekhez viszonyítva egyáltalán nem volt hatalmas, izmos, viszont nagyon tetszett, hogy a technikájával megveri a riválisait. Később az utcán sétálva megláttam a Gracie Akadémia hirdető tábláját és nem haboztam kipróbálni.

Az első hónapok borzasztóak voltak! amikor a mesteremtől hazamentem, mindig tele voltam zúzódásokkal, sérülésekkel. Zé Radiola mester azonban olyannyira lenyűgözött, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy feladjam. Az ő habitusa, tanítása olyan, hogy mindenki ott akar lenni a következő edzésén is, függetlenül attól, milyen megterhelő az. Mivel vonzódtam a harcművészethez, meg volt a tökéletes tanár, tökéletes körülmények, így folyamatosan fejlődtem.

Ahogy fejlődik a harcos és egyre többet tanul, úgy a harcművészet egyre többet kíván az embertől. Végső soron a sors akarta, hogy ne az egyetemi diplomámat fejezzem be, hanem ide jöjjek Magyarországra és itt tanítsak jitsu-t.

Az elején minden bizonytalan volt, nem tudhattam mi vár rám itt, távol a hazámtól. Azonban olyan ember vagyok, aki, ha valamit elhatároz, akkor azt végre is hajtja. A mesternek megígértem, hogy nem fogok csalódást okozni, ez is motivált. Mikor eljöttem Brazíliából, minden nagyon nehéz és ismeretlen volt. Azonban olyan barátokra, tanítványokra leltem itt, akik mindenben segítettek nekem, így együtt legyűrtük a nehézségeket.

Tanárként a tanítványaim fejlődésére vagyok a legbüszkébb. Tudni kell, hogy a jitsu nem csak a technikáról szól, a csapatban az egység a legfontosabb, és mi szerencsére nagyon egységesek vagyunk. Amíg az egység megvan, addig együtt fejlődünk. Ahogy fejlődik a tanítvány, úgy fejlődik a tanár – és fordítva. Nálunk a fejlődés töretlen, ez pedig örömmel tölt el.

A ju-jitsu filozófiája az életigenlésről szól. Ha valaki valóban magáévá teszi ezt a filozófiát, akkor rendkívüli élettani változásokon megy keresztül.

Szakmailag az az álmom és célom, hogy sok tanítványom állhasson a világbajnoki dobogó legfelső fokán. Emberként, mivel jitsu tanárrá váltam, arra vágyom, hogy egy olyan akadémiám legyen, ahol mindenki számára jut hely, mindenki folyamatosan edzhet. Ennyi nekem már elég.